A néhány éve Budapesten élő francia galériatulajdonos hisz a művészet erejében és abban, hogy a festmények színessé és izgalmassá varázsolják a hétköznapokat. Benjamin Dréan-Guénaïzia-val beszélgettünk.
Budapest egyik leghangulatosabb részén a hatodik kerületi villanegyedben található Benjamin galériája, amely idén nyitotta meg kapuit. Belépve gyönyörű látvány fogad és első szempillantásra ámulatba ejt a fehér falakról boldogan figyelő színkavalkád. Szinte mindegyik festmény megszólít, hirtelen azt sem tudom merre nézzek.
Melyik az a festmény a galériádban, amelyik a legnagyobb hatással van rád?
Édesanyám festményei között nőttem fel, úgyhogy az ő alkotásai mindig nagy hatással vannak rám. De jelenleg a kedvenc festményem Eugen Igor Prokoptól az Élet mindig szép című alkotása. Alapvetően minden benne van, amit szeretek és maga az absztrakt művészet. Igor korábban biológus volt, talán ezért is tud a festményeivel nagyon jól mesélni a természetről. Minél többet nézed, annál több részletet fedezel fel, fantasztikusak a színárnyalatok és az apró részletek. Valahányszor ránézek mindig mást látok. Ráadásul a festmény üzenete – az élet szép – szerintem ez egy nagyon jó üzenet ebben a jelenlegi világban.
A galériád összes festménye nagyon élettel teli és színes. Tudatosan keresed az ilyen színekkel teli alkotásokat?
Igen, nagyon szeretem a színeket és szeretném, ha Budapest is kicsit színesebb lenne ezáltal. Emlékszem, amikor először jártam a Nemzeti Múzeumban lenyűgözött a sok mestermű, miközben a témák és a színek nagyon sötétek és borongósak voltak. Aztán több galériát is meglátogattam és azokban is azt tapasztaltam, hogy a sötétebb festmények túlsúlyban vannak. Tudom, hogy a magyar múlt elég nehéz és sok minden történt az országban, de a sötét színek kicsit depresszív hatással voltak rám. Arra gondoltam, ideje színeket hozni.
Milyen preferenciák alapján választod ki azokat a művészeket, akiknek a műveit kiállítod a galériában?
A legtöbb művész, akiknek foglalkozom a festményeivel már egészen nagy művészi karriert tudhat maga mögött. Édesanyámnak köszönhetően sokat művészt ismerek már gyerekkorom óta és több művésszel dolgoztam már együtt korábban is. Volt, akivel művészeti vásárokon találkoztam, volt, akit teljesen véletlenszerűen ismertem meg. Nagyon szeretem a színeket és a részletgazdag alkotásokat, ezért főleg ezeket keresem. Sokáig figyelem a festőket, követem a pályafutásukat és ha úgy látom illeszkedik a galéria összképébe, akkor kiállítom a műveiket. Sokszor azonban ösztönösen döntök, és ha kiválasztottam őket, az azt jelenti, hogy hiszek bennük. Néhány hónap alatt kiderül, hogy létrejön-e kapcsolat a potenciális vásárlókkal és ilyenkor eldönthetjük hogyan tovább. Mindig van egy időkeret, ameddig maradnak a festmények, és én mindent megteszek azért, hogy minél tovább maradhassanak.
Több helyen éltél a világon. Miért pont Budapesten nyitottad meg a galériát?
Ez egy nagyon hosszú történet. Három és fél éve költöztem Budapestre, de többször jártam itt korábban is, mint turista, és sok barátom is él itt. Miután visszaköltöztem Ázsiából Európába, nem akartam Franciaországba menni, inkább Budapestre jöttem. Jelentkeztem néhány állásra, de akkor kezdődött a COVID, így természetesen az összes állásinterjút törölték. El kellett dönteni, hogy továbbra is maradni akarok-e. Végül maradtam, mert elkezdett bennem motoszkálni a galéria ötlete. Végül megtaláltam ezt a helyet, ami nem túl nagy, de gyönyörű környéken van, és idén áprilisban megnyitottam a galériámat. Jelenleg a márka felépítésénél tartok, amihez idő kell és sokat dolgozom, hogy minél többen megismerjék a galériát.
Hogyan érzed magad három és fél év Budapesten eltöltött idő után?
Nagyon jól érzem magam és nagyon szeretem a várost. Kultúrálisan nagyon aktív és színes város, rengeteg lehetőség rejlik benne. Elég nagy ahhoz, hogy mindig legyen mit csinálni, és elég kicsi, ha csak sétálni szeretnék. Néha úgy érzem magam, mintha egy kis faluban lennék, és imádom, hogy sok-sok park van itt. Kevésbé fárasztó, mint Párizsban élni.
Hogyan emlékszel vissza, milyen volt a művészettel való első találkozásod?
Bretagne-ban, a művészek városában, Pont-Avenben nőttem fel, ahol több a galéria, mint bármilyen más üzlet. Az utcán sétálva mindenhol galériákra bukkansz, a házunkban pedig ott volt édesanyám műterme és galériája is, ahol természetesen rengeteg időt töltöttem el gyerekként.
Soha nem akartál festő lenni?
Azt hiszem a családunkban a tehetség ugrott egy generációt, és hogy őszinte legyek, igazán soha nem akartam festő lenni. Tudod, amikor gyerek vagy, soha nem akarod azt csinálni, amit a szüleid. Anyukámra mindig nagyon büszke voltam, egy sikeres festő anya nem mindennapi élmény, ennek ellenére soha nem festettem. A művészetet és a festményeket viszont mindig szerettem és szívesen terjesztem a kultúrát, amennyire csak tudom.
Melyik volt az a művészeti alkotás, amely a legnagyobb volt nagy hatással rád?
Soha nem szerettem a vallásos témájú festményeket, de egyszer elmentem egy Velasquez kiállításra Párizsban. Itt láttam meg egy festményt Szűz Máriáról, amitől nagyjából tíz percre elakadt a lélegzetem. Ez volt a legszebb dolog, amit valaha láttam az életemben. Addigra már kicsit belefáradtam Jézus és a Mária ábrázolásokba, de ez a festmény alapjaiban változtatta meg a véleményemet, maga volt a csoda. Nem olyan színes alkotás volt, mint amilyeneket most láthatunk a galériában, sokkal-sokkal sötétebb volt. De abban a sötétségben volt valami, ami megérintett.
